Vadas András (Történeti Intézet) tanulmánya a 16–17. századi, kora újkori pestisjárványokat a Kárpát-medencében foglalja össze és értelmezi, különös tekintettel azok gyakori visszatérésére, valamint demográfiai és gazdasági hatásaira.
A pestisjárványokat, különösen a 14. század közepi Európa jelentős részét sújtó gyakran Fekete Halálnak nevezett hullámot intenzíven tanulmányozták, de a néhány évenként, évtizedenként rendre visszatérő kora újkori pestishullámok Kelet-Közép-Európában jóval kevésbé feltártak. A magyarországi kutatásban levéltárosok által végzett gyűjtéseken túl alig ismerünk vonatkozó szakmunkákat, miközben a nemzetközi kutatások igyekeznek eurázsiai összefüggésben láttatni a pestisjárványokat, a Kárpát-medence és nyelvi és kutatástörténeti okokból Közép-Európa rendre kimarad a vizsgálatokból.
A 16-17. századi pestisjárványok nagyrészt feltáratlanok a régióban, és valamivel többet kutatottak a Mediterráneum esetében. A korszakban amellett, hogy a járványok lassú visszaszorulását mutatták ki a régióban, egy-egy jelentős halálozással járó hullám még jelentkezett a régió nagyvárosaiban, így Milánóban, Rómában vagy Marseille-ben. A pestisnek ugyanakkor jelen kutatás szerint más jellemzői vannak a Kárpát-medencében. A pestis évente, néhány évente megismétlődött a 16. és különösen a 17. század folyamán, amely hullámoknak egyenként nem, de összességében jelentékeny hatása volt a régió demográfiai és gazdasági életére nézve. A most a neves, a Taylor and Francik kiadó által megjelentetett The Seventeenth Century folyóiratban megjelent tanulmány kettős célt tűzött ki. Egyfelől jelentős számú új adattal gazdagítani az ismert pestisjárványok számát, másfelől értelmezni, hogy vajon milyen oka lehet, hogy a régióban a járvány hosszabb ideig jelentkezik, és főképp gyakrabban tér vissza. Két hipotézist vizsgál az írás. Egyrészt, hogy milyen hatása lehet a kora újkori katonai konfliktusoknak a régió járványtani térképére, másfelől, hogy a klimatikus és időjárási viszonyok miképp befolyásolhatták a járvány terjedését, annak útvonalait.
Az írás arra mutat rá, hogy a Magyar Királyság, az Oszmán Birodalom és az Erdélyi Fejedelemség határterülete a kora újkorban számos konfliktus helyszíne volt, beleértve a hosszan tartó oszmán-Habsburg háborúkat és a harmincéves háborút. Mind a hadjáratok, mind a jelentős, állandó katonai jelenlét a határokon a régiót a járványok gócpontjává tették. A tanulmány több esetben rámutat, hogy
a járványok útvonalai összekapcsolódnak hadjáratok útvonalával.
Az 1679. évi felvidéki pestisjárvány például egyértelműen összekapcsolható az erdélyi hadak mozgásával.
A tanulmány levelek, krónikák és más források vizsgálata mellett azt a módszertani kérdést teszi fel, hogy van-e mód a pestis terjedésének nyomon követésére a kora újkori Magyarországon (és Erdélyben). A válasz egyértelműen pozitív. A 17. századi forrásanyag nagy pontossággal engedi meg, hogy értelmezzük milyen útvonalak mentén terjedhetett a pestis egyes települések, régiók között. Ez pedig lehetőséget adhat, hogy megértsük, miképp illeszkedik a Kárpát-medencei pestis az eurázsiai pestis-terjedési mintázatokba.