

Az ELTE Krasznahorkai-év programsorozatában Valastyán Tamás filozófus, esztéta tartott előadást 2026. március 17-én. A Krasznahorkai-életmű gazdagságát jól mutatja, hogy az író regényvilágait milyen sokan és milyen sokféleképpen közelítették már meg. Valastyán Tamás előadásában egy viszonylag ritkán előkerülő megközelítésből: az emberi mellett megjelenő nem-emberi létezésformák felől vizsgálta a Nobel-díjas író szövegeit.
A Krasznahorkai-év az ELTE-n 2025. december 10-én egy nagyszabású ünnepi rendezvénnyel vette kezdetét a Bölcsészettudományi Karon. A díjátadó ceremónia élő közvetítését követően a Krasznahorkai-életművet közelről ismerő, azt kutató ELTE-s oktatók beszélgettek az író „A magyar nemzet biztonsága” című, frissen megjelent regényéről.